2018. február 15., csütörtök

Formázott hordozók karbantartása

Hogy sokáig szolgálhassanak minket, érdemes odafigyelni formázott hordozóink gondozásának mikéntjére. Ehhez adunk most pár támpontot.

Lehetőség szerint minőségi hordozóeszközt válasszunk, s azt megbízható forrásból szerezzük be! Használt eszköz vásárlása előtt érdemes megtudakolni az eszköz korábbi életútját, esetleges sérüléseit és javításait (ebben az esetben feedback csoportban tájékozódhatunk az eladónk múltjáról)!

Felhívjuk a figyelmet arra, hogy otthon nem tanácsos szakértelem nélkül hordozóeszköz-varrásba kezdeni.

Elsőként elengedhetetlen, hogy az állítható hordozókat babánk és saját méretünk figyelembe vételével állítsuk be (pl. a body szélessége a baba térdhajlatától térdhajlatáig érjen, s combjai alatt egyenletesen legyen eloszlatva a body anyaga, így a térdhajlatoknál nem gyűrődik, s ezzel nem nyúlik az anyag), felvételnél-levételnél engedjük ki a hevedereket, hogy azok se nyúljanak, s így ne szakadjanak ki a body-ból stb. Az eszköz megfelelő feszessége (ne legyen túl szoros, sem pedig laza!) szintén alapvető fontosságú.
Magasság és szélesség kizárólag tehermentes állapotban állítható!
Felvételkor a derék-, illetve vállpánton levő gumin vagy textilbújtatón mindig át kell húzni a csatot, ez a biztonságot szolgálja.

Tartsd szem előtt, hogy a hordozót maximum mekkora súlyú babához ajánlja a gyártó!
Hordozott babával való testmozgást kizárólag speciálisan erre kiképzett személy irányításával végezz!

A hordozó élettartamát - ahogy minden textilneműét - rövidíti a sűrű mosás. Ehelyett a helyi, langyos vizes, enyhe mosószeres tisztítást ajánlják a gyártók, készítők.
A mosógép indítása előtt a cipzárakat húzzuk be, a csatokat csatoljuk be! Érdemes a hordozót mosózsákba, ennek hiányában párnahuzatba tenni, hogy megkíméljük a mosógép dobjában az esetleges sérülésektől.
Olyan - lehetőség szerint folyékony - színkímélő mosószert használjunk, ami nem tartalmaz optikai fehérítőt. Maximum 40 C fokon mossuk, alacsony fordulatszámon centrifugázzuk. Öblítőt ne, legfeljebb csak ecetet használjunk!
Ha lehet, fektetve száradjon a hordozó (szárítógép használata nem javasolt). A kendős részeket (body, kendős vállpántok) vasalhatjuk, de vigyázzunk, hogy a cipzárt, a csatokat, a tépőzárakat kerüljük el!

Lehetőség szerint a pántokat a hordozó body-jának belső részére hajtsuk, s így befelé tekerjük össze a hordozót, hogy a body rész ne törjön, gyűrödjön. A derékpántot lazán kössük, csatoljuk össze.



A használaton kívüli hordozót biztonságos, száraz, kisgyermek, kisállat elől elzárt helyen tároljuk.

Ha bármi hibát észlelsz, ne használd a hordozóeszközt, hanem fordulj a készítőhöz!

A készítők nem vállalnak felelősséget a hordozó nem rendeltetésszerű használatából eredő károkért (kérd hordozási tanácsadó segítségét!), a baba nem biztonságos öltöztetéséért, hordozás közbeni etetése, sporttevékenység végzése közben felmerült esetleges egészségügyi problémákért!
A garancia nem terjed ki az eszköz színének fakulása, nem rendeltetésszerű használatból adódó sérülések, szúró, bökő tárgyakba beakadás, kisállat általi rágcsálás, -szakadás, gyermek általi pántrágás, nap okozta fakulás, maró hatású tisztítószerek okozta foltok, sérülések, a tépőzár szerkezetében esett sérülések (pl. szakszerűtlen derékpánt kihúzás és szélesség-állítás) esetére.

A hordozók élettartama az anyag elöregedéséig tart, sávoly hordozóknál ez normál használat mellett 2-2,5 év, ezért is érdemes egy váltóeszközt tartani (jó esetben a cipőből sem csak egy pár van használatban).

Szerző: Török Ági, Zuglói Babahordozó Klub

Forrás:
www.sweetberry.hu
www.csengelino.hu

2018. február 12., hétfő

Hordozás császármetszés után

A műtét után mennyi idővel lehet elkezdeni hordozni?
A kisbaba a megszületése pillanatától hordozható a számára megfelelő hordozóeszközben.
Hüvelyi szülés és császármetszéses szülés után is javasoljuk az édesanyának, hogy a gyermekágyi időszakot (kb. 4-6 hét) fekvéssel, pihenéssel, regenerálódással töltse. Ez sok családban nehezen valósítható meg (pl. nagyobb testvérek mellett). Ilyenkor nagy segítség lehet egy hordozóeszköz!
Ha azonban otthon tud lenni, a babát hordozhatja az édesapa, illetve a többi családtag is!

Az édesanya szervezete a szülés után fokozatosan épül fel, gyógyul, a belső szervek visszarendeződnek a helyükre, ez pedig időt igényel. Így nagyon fontos a fokozatosságot betartani a baba hordozásakor is.
Jó tudni, hogy a császármetszés hegének kb. egy évre van szüksége a teljes gyógyulásra, arra, hogy teljes mértékben terhelhető legyen. Teljesen egyedi, hogy kinek meddig fáj, meddig érzékeny a sebe.

Ha nem olyan a terhelhetőség, a gyógyulás tempója, mint az édesanya várja, mi mindennel pótolhatja a hordozás élményét?
A kisbaba hordozását a gyermekágyi időszak alatt is ki lehet próbálni, ismerkedni vele. Az összebújásnak több módja is van, pl. szoptatáskor, együttalváskor, bőr-bőr kontaktusban (kenguru módszer) stb. Párnák, takarók segítségével helyezkedjünk el kényelmesen, és a hordozókendőbe kötött babával együtt tudunk pihenni, aludni is.

A testkontaktus élettani szükséglet. Az érintésnek, a simogatásnak rengeteg pozitív hatása van: szabályozza a légzést, a szívritmust, a testhőt, ugyanakkor a lelki fejlődést is jótékonyan támogatja. Az érintés egész életünk folyamán rendkívüli fontossággal bír, végigkíséri az egész életünket! A várandósság 9 hónapja alatt a baba az anyaméh védelmében volt: folyamatosan hallotta az anya szívdobogását, valamint a kívülről érkező hangokat is. Folyamatos mozgásban volt, folyamatos érintésben részesült. Megszületése után időre van szüksége ahhoz, hogy megismerkedjen a számára ismeretlen és ijesztő kinti világgal. Ebben mi, a szülei tudjuk őt segíteni. Leghatékonyabb babanyugtatási módszerek tehát: a szoptatás a ringatás és a testkontaktus. A testkontaktusban lévő baba segíti a anyatej termelést, többet van lehetősége szopizni.

Császármetszéses szülés után a babával való összebújás gyógyír az édesanya testének, lelkének! Az oxitocintermelés az esetleges depresszió elkerülésében segít, a kötődést erősíti, kompetenciaérzést ad, támogat az anyaság megélésében, a műtét feldolgozásában.


Mely hordozóeszköz milyen kötéssel ajánlott egy ilyen hasi műtét után?
Újszülött baba hordozására elsősorban a hosszú szövött kendőt és a szövött karikás kendőt javaslom. Ezek képesek teljes mértékben arra, hogy a baba gerincét csigolyáról csigolyára megtámasszák, valamint az optimális csípőfejlődést támogassák.

Császármetszés után olyan kötéseket válasszunk, ahol a csomó elkerüli a sebet, tehát nem nyom sehol, kényelmes. Ilyen kötés pl. a kenguru kötés vagy a karikás kendő használata.
Fontos, hogy az anyuka testtartása a kötésekkor és utána is természetes és egyenes legyen. Segíthet az is, ha a mama ülve köti magára a babáját.

Óvatosan, fokozatosan szoktassuk a szervezetet ehhez a kicsit másfajta terheléshez!
Mindig figyeljünk a testünkre, annak jelzéseire!

Ki segít megtanulni a hordozást?
A speciális esetekre szakosodott tanácsadók külön képzésben részesültek a koraszülött-, illetve valamilyen rendellenességgel született kisbabák, valamint császármetszés esetén, vagy mozgásukban, látásukban stb. akadályozott szülők különleges helyzetével kapcsolatban is. Ha bármilyen, a hordozást befolyásoló probléma merül fel, szaktudásukkal, tapasztalatukkal és a birtokukban lévő speciális hordozóeszközeikkel segítik a családot. A különleges hordozási igényekre is szakosodott tanácsadó rendelkezik speciális hordozóeszközökkel és demóbabákkal is, melyekkel segíti a különleges hordozási igényű családokat (általában ingyenesen kölcsönözhetők ezek a hordozók).

Speciális hordozási tanácsadók listája itt található:
http://batyuklan.hu/kulonleges-hordozasi-igenyu-csaladok-segitese/

Szerző: Mátyus Évi, Zuglói Babahordozó Klub

2018. február 2., péntek

Új hóbort a kötődő nevelés, a válaszkézség, a hosszantartó szoptatás, a hordozás?

Nem is új és nem is hóbort, ha babákról válaszkészen gondoskodunk, ha figyelünk az élettani szükségleteire, ha a jelzéseire azonnal és pontosan megfelelően válaszolunk.

Gyakran halljuk az előző korosztálytól, hogy nem kell felvenni a síró babát, nem kell minden “nyikkra” anyamellel kínálni, arra hivatkozva, hogy a mi generációnk is életben maradt ezek nélkül és semmi bajunk nincs. Ez nem állja meg a helyét! Tapasztaljuk, hogy a mai társadalom tele van traumatizált felnőttekkel, akik önbizalomhiánnyal, párkapcsolati és társas problémákkal stb. küszködnek.

Vajon van összefüggés ezen felnőttkori nehézségek és a csecsemőgondozási szokások között?

Menjünk vissza kicsit a múltba…
Az ősközösségekben - ahogy a napjainkban élő természeti népeknél ma is - 100-150 fős nagycsaládokban éltek az emberek. A gyermek születésekor a tapasztaltabb, idősebb nők vagy a rokonok segítették a vajúdót (aki talán maga is látott már szülést). Az anya folyamatosan szoptatja a kisbabáját, hisz ezt látta, tapasztalta egész kislánykorától kezdve. Ha nem ő szoptatja a babát, akkor valamelyik nő a közösségből megteszi helyette. A baba kézről-kézre jár (ha letennék, akkor a baba a sírásával magára vonná a veszélyes vadállatok figyelmét). A közösségben élő kislányok is szívesen babáznak, dajkálják a legkisebbeket. A kisbaba együtt alszik a szüleivel, éjjel is szopizhat. Az anya vagy más nőrokon napközben a testén hordozza a gyereket, így végzik a napi teendőket (vadászó, halászó, gyűjtögető életmód). A születés és a halál az élet természetes része.

     

(forrás: Josef Wolf - Az őskori ember (Gondolat Könyvkiadó, 1981))
Evolúciós szempontból három nagy félelme van az embernek: a magány, a sötétség és a nagy tér - akár 5000 évvel ezelőtt az őserdőben, akár napjainkban a nyugati civilizált világban él.
A ma született babák is egy olyan világra készülnek, ahol nem kell sírniuk, ahol állandóan testközelben lehetnek, ahol akkor és annyit szophatnak, amennyit azt ők igénylik.

És akkor nézzük a mai gyermekgondozási szokásokat!

Napjainkban Magyarországon hat generáció éli az életét (építők generációja, Ratkó-korszak gyermekei, X, Y és Z és az alfa generáció).

Építők generációja: a második világháború vége előtt születettek, e korosztály tagjainak többsége nem érti a mai világot (felgyorsult világ, „kütyük” használata).
Baby boomerek, azaz a Ratkó-korszak szülöttei (ma 50–70 évesek): Pikler Emmi és Spock könyvekből tanulták a gyermekgondozás csínját-bínját. Családtervezés nem létezett, kötelező volt szülni. Ennek eredményeként rengeteg nem várt(!) gyermek született. Pár hetesen, hónaposan intézményesítették őket, hiszen dolgozni is kötelező volt akkoriban. A bölcsődékben hajnalok hajnalán fogadták a fáradt, álmos, síró gyerekeket, meztelenre vetkőztetve vették át őket a szülőktől. Időre etették és időre pelenkázták a gyerekeket (akkor is, ha bekakiltak). Mivel napi 45 percet kaptak az anyák szoptatásra, így elég gyorsan elapadt az anyatej. Ennek hiányában cukros vizet és teát kaptak a gyerekek, idő előtt elkezdték a hozzátáplálásukat is. Szobatisztaságra szoktatáskor a bilihez kötözték az ülni még nem tudó(!) babákat. 



X generáció: a mai kamaszok szülei. Ez már egy öntudatos és lázadó generáció. Nem láttak szoptatást, őket sem szoptatta az anyukájuk. Nem voltak testközelben, cumit dugtak a baba szájába vagy hagyták sírni őket („így erősödik a tüdejük!”). 
Y generáció: a mai fiatal felnőttek és a nagyobb kamaszok. Gyerekkorukban sokkal többet törődtek velük, mint az előző generációk gyermekeivel. Emiatt is, ők már magabiztosak, optimisták, ambiciózusak, erősen motiváltak, racionálisak és ők már hosszú távra terveznek. Gyermekgondozási szemléletük sokkal nyitottabb, mint szüleiké. A gyermeket, ahová csak lehet, magukkal viszik, testközelben hordozzák, nyilvánosan megszoptatják.
Z generáció: ők a mai kiskamaszok és kisgyerekek, „digitális bennszülöttek”-nek is nevezik őket. Számukra már jóval több a példa, látják szopni a kistesót, látják, ahogy az anyukájuk hordozókendőbe köti a picit, sőt talán ők is szeretnék egy sállal a babájukat hordozni. A digitális világnak köszönhetően sok hasznos információhoz juthatnak.

A fent említett Ratkó-korszakban született nagyszülő, szülő, anyós, gyermekorvos, védőnő, szomszéd néni stb. sokszor olyan “jótanácsokkal” látja el a friss anyukát, családot, melyek nem igazodnak a kisbaba természetes szükségleteihez, nem támogatják a baba optimális - pszichés, értelmi, fizikai, szociális - fejlődését.
A korszerű gyermekgondozási ajánlások tudományos kutatásokon alapulnak. Ezek tartalma könnyen elérhető (szak)könyvekben és az interneten.
De a legfontosabb és a legjobb jelzőrendszer, amire tudunk figyelni, az a saját kisbabánk!

A generációs szakadékot lehet finomítani, közeledni egymáshoz: szülésfelkészítők, hordozós klubok, szoptatós csoportok várják az érdeklődő nagyszülőket is. Akár a nagymama, nagypapa vagy a dédszülők is kipróbálhatják a hordozást!


Linkek:
www.lll.hu
www.szoptatasportal.hu
batyuklan.blogspot.com

Szerző: Mátyus Évi, Zuglói Babahordozó Klub

2018. február 1., csütörtök

Klubos készlet és vásárlás

A Zuglói Babahordozó Klub nonprofit és márkafüggetlen működésű, egy gyártó termékét sem forgalmazza. Célunk, hogy a babahordozást minél több család megismerje és használja, szemléletünk szerint a kisbabát és a család egyéni igényeit tartva fókuszban, valamint hogy vásárlás előtt a családok információkat gyűjthessenek.
Alkalmainkon a család aktuális egyedi igényeit figyeljük és az információátadásra helyezzük a hangsúlyt.

Kérjük, tagjaink vegyék figyelembe, hogy a kérdések megválaszolására a hely és az idő függvényében van módunk a klubok alkalmával, s az elmondott információ részletei a körülmények miatt a szülő(k) számára sokszor elveszhetnek.

Konkrét hordozóeszközt kizárólagosan nem ajánlunk, hanem lehetőségeket mutatunk. A klubos segítségnyújtás, valamint az írásban (e-mail, facebook, messenger stb.) adott válaszok, ajánlások nem helyettesítik a személyes és személyre szabott konzultációt.
Hordozó vásárlásához szívesen adunk támpontokat, valamint véleményezzük a kinézett eszközt.

Bővebben ld. Segítségnyújtás irányelveink.

A klubos hordozókat rendszeresen ellenőrizzük, a hibákat, sérüléseket javíttatjuk. Egyéb, szabad szemmel nem látható, rejtett gyártási hibák, mulasztások miatt felelősséget vállalni nem tudunk.

Vásárlási döntés előtt kérjük figyelembe venni, hogy a klubos hordozók paraméterei sok esetben eltérhetnek a piacon megtalálható, azonos márkájú és típusú hordozóktól, hiszen a babahordozás, illetve hordozókészítés egy dinamikusan fejlődő terület!

Lehetőség szerint minőségi hordozóeszközt válasszunk, s azt megbízható forrásból szerezzük be!
Használt hordozóeszköz vásárlása esetén érdemes utánajárni a hordozó korábbi életútjának, esetleges javításainak! Figyelembe kell venni, hogy sok esetben nem visszakövethető a kinézett eszköz útja, használódása, s azt sem tudjuk, hogy csak állásukban is mennyit amortizálódnak a hordozók, illetve azok varrása, csatjai, hevederjei stb., valamint nem tudhatjuk biztosra, hogy a korábbi tulajdonosok hogy bántak a hordozóeszközzel. Az eladónk értékesítési múltjáról, megbízhatóságáról feedback csoportokban tájékozódhatunk.

Szerencsésebb esetben megvan a számla, és a garancia is él még.

Tartsuk szem előtt azt is, hogy a hordozókészítés egy dinamikusan fejlődő terület, gyakran eltérés lehet az azonos márkájú és típusú eszközök között, valamint egy-egy gyártmánynak rejtett hibái is lehetnek, melyekre csak évek múltán derül fény. Ilyen esetben, ha tudjuk, keressük meg a gyártót!

Lehetőség szerint még vásárlás előtt személyesen vizsgáljuk meg és próbáljuk ki a hordozót (méret, folt, szakadás, szálkihúzódás, csatok, hevederek, tartozékok stb.)!

2017. november 23., csütörtök

Országvándor kendő a Zuglói Babahordozó Klubban

Megjelent a Kötödő Körút 2 blogján 2017 novemberében.

2012-ben született első gyermekem. Ekkor még nem szereztük be a babakocsit, a nővéreméktől kapott hordozókendő azonban bevetésre készen állt. Évi – akinek már akkor sokéves hordozási tanácsadói tapasztalata volt – el is jött, meg is tanította a kendő használatát. Sőt, annyira megszerettette velem, hogy elkezdtem mélyebben érdeklődni a téma iránt. Elhatároztam, hogy – csak úgy kíváncsiságból – elmegyek egy hordozási tanácsadói tanfolyamra, így második kisfiam 4 hónapos korában részt vettem a ClauWi Hordozóiskola alapkurzusán, ahova Évi is velem tartott.

Pár hónappal később már azon kaptam magam, hogy hiánypótlásként szeretném újra beindítani a Zuglói Babahordozó Klubot. Újra, mert korábban létezett, egyszer voltunk is, de már nem működött, mert a szervezők visszamentek dolgozni és a hely is bezárt már.

Társamul szintén nővéremet választottam, aki akkor már a Belvárosi Babahordozó Klub egyik szervezője volt. Szóval kerestünk egy helyet…

Első helyszínünk egy nagy játszóház különterme volt, saját hordozóinkat vittük és vártuk, hány anyuka érkezik. Tízen jöttek, kényelmesen befértünk, beszélgettünk, kötést igazítottunk. Két hét múlva már vendégünk is volt, a PoppyBaby!

Kéthetente szervezett alkalmainkon 5-15 család vett részt, témától függően, hiszen mindig hívtunk előadót.


Pár hónap múlva azonban el kellett költöznünk jelenlegi helyszínünkre, a Dzsumánia Játszóházba. Ez a hely – habár kicsit túl zöld  – ideális kisgyermekes családoknak, hiszen abszolút bababarát és kényelmes: babakocsival az előtérben van hely parkolni, ám az autós hordozót be lehet vinni a terembe, a mosdóban pelenkázóasztal áll rendelkezésre, s ha véletlenül otthon maradt volna bármi, a fali zsebes tárolóban biztosan van a szükséges kellékből! Alkalmainkon természetesen szoptatásra is van lehetőség, ám a diszkrét etetés is megoldható, az anyukák és babáik kényelmét párnák és fotelek szolgálják.

A klub harmadik évét kezdve úgy láttuk, hogy szükséges a találkozókat sűríteni, így azóta már hétről hétre szervezzük a programokat. Adott hónapok első szerdáin a klubot hordozóeszközzel, vagy komoly vásárlási kedvezménnyel segítő Támogatóink a meghívottaink. Ők próbálási és esetleges – akár kedvezményes – vásárlási lehetőséget biztosítanak. A második szerdákon vendégünk az IBCLC szoptatási tanácsadó, az egyes témák körbejárása után mindig van idő az egyéni kérdésekre és beszélgetésre is. A hónap harmadik szerdáján különböző kisbabákkal, kisgyermekekkel foglalkozó előadót hívunk, legyen az gyógytornász, logopédus vagy védőnő. A hó utolsó szerdáján pedig a környezetvédelemé a főszerep, ekkor mosható pelenka készítőkkel és a más öko-szakemberekkel találkozhatnak a hozzánk látogatók!

A meghirdetett programmal párhuzamosan az előtérben dolgozunk mi, hordozási tanácsadók, akik segítünk a már megtanult kötéseket korrigálni, hordozóeszközöket próbálni és különféle hordozós kérdésekkel is bizalommal lehet hozzánk fordulni.

Nyáron háromhetente igyekszünk lehetőséget biztosítani a segítségnyújtásra és a kölcsönzésre.

Az évek során több mint 70 hordozót sikerült gyűjtenünk, melyeket kölcsönzünk is egyéb hordozós eszközök (pl.játékhordozók stb.) mellett, valamint van könyvtárunk és moshatós pelenka készletünk is.


A klubok mellett igyekszünk nagyobb eseményeken is részt venni. Az elmúlt három évben a Nemzetközi Babahordozó Hétre külső helyszínre szerveztünk rendezvényt, a Koraszülöttek Világnapjára előadással készültünk, tavalyelőtt, tavaly és idén is csatlakoztunk a Születés Hete országos rendezvénysorozathoz, melyekre egész napos programmal vártuk a családokat május elején. Emellett különböző rendezvényeken próbahordozást, bemutatókat, ingyenes előadásokat vállalunk babahordozás témában (Országos Gyermekegészségügyi Intézet, Mackórendelő, KOREXPO, Zuglói Civilek Utcája stb.).

Tavaly ősszel indítottuk el blogunkat, ahol a klubéletről, s egyéb hordozós témáról jelentetünk meg cikkeket (zugloibabahordozoklub.blogspot.com).

A második évben Faragó Timi, a harmadik évtől Molnár Gabi segíti munkánkat, mint klubos tanácsadó, de szívesen fogadunk akár tanácsadó tanoncokat is, hiszen egyre több család kér segítséget tőlünk.

A klubba járó anyukák (s néha apukák) közül többen már második-harmadik gyermekkel jönnek vissza hozzánk s végigpróbálják az új hordozókat, sokan visszatérnek a munka világába, s leiratkoznak havonta küldött hírlevelünkről, de vannak, akik a már nem hordozott nagyokkal látogatnak meg minket.


S hogy milyen a testvéremmel együtt dolgozni? A legtöbben azt látják, hogy könnyű, ám sokszor pont a közeli kapcsolat okoz nehézséget. Ráadásul nagyon különbözünk, így, ha nézeteltérésünk van, igazán hevesen érvelünk, hiszen a célok megvalósításához vezető ötleteink mások, habár mindkettőnk céljai ugyanazok.

Az erősségünk pedig abban rejlik, hogy összeszokott páros vagyunk, s jól kiegészítjük egymást.


Az Országvándor kendő klubunkba érkezésének napján 32 család vett részt az előadáson, s az MTV egyik családi műsora is forgatott nálunk.


Szerző: Török Ági, Zuglói Babahordozó Klub

2017. november 9., csütörtök

Kötődő Körút XIV. kerület, Zugló - Molnár Gabriella vendégcikke

Megjelent a Kötődő Körút blogján 2017. júliusban

Zuglót Pest tüdejének is nevezik, hiszen a kerület nagy része zöldövezet, és a területéhez tartozik a Városliget is.
Nevének eredetére kétféle magyarázat létezik. Vagy a zugot, sarkot jelentő “szuglyó/zugla” szavakból ered, hiszen a 19.században a pesti határ egy kis sarkát alkotta a kerület, vagy a német eredetű, mocsárlyukat jelentő “szugló” szóból.


Területén helyezkedett el a Rákos mezeje, a középkori országgyűlések helyszíne.
(Ennek tiszteletére olvasható több várostáblán székely rovásírással is az üdvözlés.)
Az 1800-as évek közepén nyaralók és villák épültek, majd a század végén felgyorsult a terület beépítése, az ipartelepítés és a millenniumi ünnepségekre elkészültek a Városliget híres épületei is.
1935-ben lett önálló kerület Rákosváros néven, a Zugló nevet 1950 óta viseli.


Andival mindketten a Városliget közelében lakunk, így egyértelmű volt, hogy itt is együtt készítjük el a képeket.

Az Andrássy út végén elterülő Hősök tere a Világörökség részét képezi. Két oldalról a
Szépművészeti Múzeum és a Műcsarnok veszi körül.
A Millenniumi Emlékmű közepét adó oszlop tetején Gábriel arkangyak, a talapzatán a honfoglaló vezéreink foglalnak helyet. A bal oldali oszlopcsarnokban leghíresebb Árpád-házi valamint Anjou királyaink kaptak helyet, míg a jobb oldalin többek között Mátyás király és Kossuth Lajos.


A Fővárosi Állat- és Növénykert az ország legrégebbi és legnagyobb gyűjteménnyel rendelkező állatkertje, 1866 óta látogatható.


A gyakran csak Szecskának becézett Széchenyi gyógyfürdő nem csak a város, hanem Európa legnagyobb fürdőkomplexuma is. Kül- és beltéri medencékkel, valamint különböző gyógykezelésekkel várja a látogatóit.


A Városligeti-tó Széchenyi-szigetén elhelyezkedő Történelmi Épületcsoportot mindenki csak Vajdahunyad váraként emlegeti.

A 21 részből álló kompozíciót először főként fából építették fel, majd a nagy sikerre való tekintettel tartósabb alapanyagokból újraépítették.


Az épületcsoport részeit román kori (Például a Jáki-kápolna, mely felszentelt római katolikus miséző hely, ahol szentmisét és esküvőket is tartanak gyakran.), gótikus (Például a névadó vajdahunyadi vár homlokzata, és a Nebojsza-torony) és reneszánsz-barokk (Például a Magyar Mezőgazdasági Múzeum épülete) stílusú épületelemekből válogatták.


A várban kapott helyett P.mester, vagyis Anonymus, valamely Béla királyunk jegyzőjének a szobra.


A várnak otthont adó kis szigetet víz veszi körül, négy hídon keresztül közelíthetjük meg.


Ha Zugló, akkor nem maradhat ki az Örs vezér terén lévő IKEA sem, ahol biztos mindig összefuthatunk legalább egy hurcis anyukával :).


A Zuglói Babahordozó Klub szintén a kerülethez köt, lassan már egy éve
Pont beleesett az Országvándor látogatási idejébe az egyik nyári klubnapunk, így itt búcsúztam el a kendőtől, amelyet továbbadtunk Melindáéknak.

Szereplők: Csordás Andrea és Panna, Molnár Gabriella és Tomi
Fotók: Csordás Andrea, Molnár Gabriella

Szerző: Molnár Gabriella, Zuglói Babahordozó Klub

2017. november 4., szombat

A babahordozás története - képekben, röviden

Montuemhat sírköve (i.e. 780-656) 

A középkorban a hordozókendő használata bevett szokás volt - erről tanúskodnak a kendős Szűz Máriáról és a szentekről készült műalkotások.

Giotto di Bondone: Menekülés Egyiptomba (1304-1306)

Westminster Zsoltároskönyv: Szt. Kristóf (1200)

A XV. századtól egyre kevesebb kendős emléket találunk, a XVI-XVII. századi műveken csak a legszegényebb sorsú népek használják a hordozókendőt.

Thuróczy krónika: Tatárjárás (1488)

Rembrandt: Három kéregető egy ház ajtajánál (1648)

A babakocsit Viktória királynő hozta divatba, miután gyerekeinek többet is rendelt, így felsőbb osztályokban státuszszimbólummá vált.

A XX. században megkezdődik a Didymos kendők gyártása.
Erika Hoffmann 1972.